Tovább bővít a Bosch Miskolcon
Nyolcvan új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch egy újabb, 1,5 milliárd forintos kapacitásfejlesztő beruházással. Ezen kívül lezárt egy négyéves másik projektet és folytatja a közelmúltban kezdett három másik, innovációs és technológiafejlesztési akcióját.
Az Észak-Kelet Magyarországon megtelepedett német nagyvállalat a megnövekedett vevői igényekkel indokolta, hogy újabb projektet indít el. A 459 millió forintos brüsszeli mankóval megtámogatott beruházás generátorok és önindító motorok gyártási mennyiségének növelését és a gyártási folyamatok hatékonyságának fokozását szolgálja.
Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. igazgatója azt közölte a csütörtöki projekt nyitó rendezvényen, hogy új gyártósorokat fognak beszerezni. Ezzel az akcióval jobb lesz a 2-es csarnok kihasználtsága és még inkább képesek lesznek kiszolgálni a növekvő vevői igényeket.
Az új gyártósorokon új generációs termékeket, köztük személyautók klímaberendezéseinek egységeit állítják elő. Több ezek közül saját fejlesztés és sikeresen átesett a tesztidőszakon – derült ki a nyitó esemény utáni gyárbejáráson, ahol a cég mérnökei és más szakértői mutatták be a fejlesztéseket.
A csütörtöki eseményen zárták le a 2009-ben indított másik nagy projektet. Magas színvonalú termelési technológiát igénylő, egyúttal jelentős foglalkoztatás bővüléssel járó beruházásról van szó. A vállalat 550 új munkahelyet teremtett a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű projekt során. Ehhez 1,1 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Uniótól.
A négy év alatt elvégzett akcióban új típusú önindító motorok, ablaktörlő szerkezetek, légbefúvó motorok illetve légterelő motorok gyártását indították be és futtatták fel. Ezen kívül sikeresen növelték a meglévő kapacitásokat.
Max Nitzsche emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben 35 milliárd forintot fordítottak beruházásra, ebből az állami és uniós támogatás megközelítette az ötmilliárd forintot. A fejlesztéseknek köszönhetően a 2009-es ezres létszám több mint duplájára nőtt.
A gyár hosszú távú munkalehetőséget kínál pályakezdőknek, tapasztalt munkásoknak egyaránt a legmodernebb autóipari termelés és fejlesztés terén – tette hozzá. A magyarországi Bosch-csoport forgalma az elmúlt üzleti évben 133 milliárd forint volt.
2013.09.27.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.