Posted on

A dugókulcskészlet

Az embert nem csak az különbözteti meg az egyszerű állattól, hogy a hüvelykujja szembefordul a többivel, hanem többek között az is, hogy tudatosan használ szerszámot. Ha pedig intelligenciánk egyik alapköve a szerszám, akkor az a minimum, hogy tudjuk a nevét.
Korunk világában, az interneten minden blogger lehet autóversenyző, űrhajós és tuti megmondóember. Az interneten ömlik a lektorálatlan információ, kiképződnek a naphosszat számítógép előtt ülő fotelfizikusok. De ne tévedjünk el, az igazi tudás nyomtatva van, az első oldalon az író neve, második oldalon a lektoré, és nincs nickjük. Néha pedig fekete tábla előtt áll, és még gyakran krétás a keze. A szerszámot tisztelni kell és nevén nevezni. A népi elnevezések viccesek, ahogy pár blog is informatív, de mindent a helyén kell kezelni.

DSCF6012

A dugókulcs készlet olyan alapszerszám, amely semmilyen műhelyből nem hiányozhat. Nyilvánvaló a krova elnevezés eredete, mert anyaga általában króm és vanádium-ötvözött acél, amelyet valami cég az időszámítás kezdetekor marketing okokból ráírt. Cro-Va vagy Crova, majdnem mindegy, a króm a periódusos rendszer 24-es eleme, vegyjele Cr, a vanádium a szomszédja a 23-as és V a vegyjele. De a CrV nem kimondható, hanem crova, ettől kezdve minden dugókulcskészlet krova lett.

Az alapkészlet eleme a racsnis hajtószár, a közép- és hosszú toldat, a csuklós toldat, a T szár és a dugók.

Dugókulcs készlet_GS-319M1 (1)

A dugók négyszög profillal kapcsolódnak a hajtószárakhoz, amely négyszög lapmérete sorolja kategóriákba a dugókulcs készletet. Van negyed collos, 3/8-os, fél collos és háromnegyedes, de akár egy collos is, ami már ritka. Ahogy javult az anyagminőség, úgy vált szükségtelenné egy átlagos műhelyben az egy collos készlet.

A két legelterjedtebb méret a negyed és fél colos. A készlet lelke a racsnis hajtószár, és természetesen a hatlapfejű csavarhoz készült dugók. Ez a legelterjedtebb, de akár lehetnek torx dugókulcsok is.

Dugókulcs készlet_GS-319M1 (3)

A racsnis hajtószár egyik irányban reteszel, a másik irányban racsnizik. A kialakítás lehet kilincsműves vagy oldalfordítós, amikor a négyszögprofilt áttoljuk a másik oldalra. Ezek állandó irányú racsnik, manapság ritka, inkább régebben használták. Ma elterjedtebb a változtatható irányú, kilincsműves racsni. A jó szerszám ismertetője, hogy a racsni fogszáma valahol 45 és 55 között van, tehát 6.5 és 8 fok között tudunk húzni a csavaron, és akkor már tudunk egyet racsnizni. Ne feledjük, a műszaki életben nincs előny hátrány nélkül, a sokfogú racsni általában gyengébb, hiszen a kilincskerék modulja kisebb. Az erő lényeges, de a racsnis hajtószárral nem illik nagy erőt kifejteni.

A nagyobb csavarok megindítására és meghúzására a fix T szárat illik használni, mert a racsni kilincsműve könnyen sérül. A racsnis hajtószárat meghosszabbítani, csövet tenni rá igazi barbárság. A szár hosszát úgy méretezik, hogy normál testhelyzetben, kézzel ne tudjuk tönkretenni. A hajtószár másik minőségi jellemzője a lógása, a holtjátéka. Hiába van egy finoman fogazott 55-57 fogas kilincsművünk, ha a fejben a kilincskerék ide-oda lötyög, és a holtjáték eleve 3-5 fok. Ezek a pár ezer forintért a szupermarketekben vásárolható több száz darabos készletek jellemzői. Általában csillogó, de olajos kézzel csúszós szerszámok. A profi szerszám általában mattított, érdesített felületű, és a dugó reteszelve van rajta, tehát csak egy gomb megnyomása után vehető le róla.

Superlock

A dugókulcs készlet másik fontos eleme a dugók. Itt megint többféle irányvonal van, az egyik a hatlapos dugó, amely nagyon erős, azonban a csavarfejre csak 60 fokonként lehet rátenni. A sokszögű kényelmesebb, de azonos erősséghez jobb anyagminőséget kíván, ami nem olcsó. A hatlapúnál gyakorta a lapok találkozásánál rádiuszt alkalmaznak, így egyrészt könnyebb rátenni a csavarra, másrészt nem pontosan a sarkon, hanem kicsit lapon nyomja a csavart, így nagyobb erőt vihetünk át roncsolás nélkül.

A készletek általában csuklós toldót is tartalmaznak. Ez a kardánszerű, szögben is erőt átvivő toldat semmiképpen nem lötyögős, mert akkor nehéz a nem hozzáférhető helyre becélozni.

Proxxon dugókulcs készlet (2)

A közép és hosszú toldat, valamint a T szár nem igényel sok magyarázatot, ezeket szokták kiütőnek is használni, ahogy a dugók különböző méretei is adják magukat, hogy egy-egy csapágy beütéséhez, egy zéger helyrevezetéséhez használjuk. Mindenki megteszi, de legyünk azzal tisztában, hogy ez csak a szerszámhiányban nevelkedett szerelők kényszerű találékonysága. Semmi esetre sem profi.

Reméljük érdekes olvasnivalóval szolgáltunk, a forrás a Szerszámbolt blogja, kiemelt eredeti forrás a  Totalcar Szerszám szombat cikksorozata, a teljes bejegyzést itt olvashatod el.

Kiváló minőségű és árú dugókulcs készletek közül személyesen a Budaörsi Szerszámboltban válogathatsz, vagy rendeld meg a Szerszám webshopban.

Üzletünk címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 34.

Információ: 06206671000

 

 

 

Posted on

Szerszám kereső

Ha szerszámot szeretne valaki vásárolni, ma már nem ugrik el azonnal a legközelebbi szerszám kereskedésbe, hanem körülnéz az interneten. Ki milyen kondíciókkal, és milyen áron kínálja a szerszámait. A Google keresési szokásait értékeljük ebben a bejegyzésben.

szereli-az-autot-a-lany

A szerszám szóval kapcsolatban, ezek a párosítások a legkeresettebbek: szerszámok, szerszám webáruház, beta szerszám, beta szerszámok, szerszámpiac, bosch szerszám, szerszám piac, multifunkciós szerszám, szerszámbolt, asztalos szerszámok, faipari szerszámok, bosch szerszámok, levegős szerszámok, kéziszerszámok, szerszámkészlet, szerszám webshop, szerszám nagyker, szerszám webáruházak, szerszám akció, szerszám rendelés webshop, szerszámkészlet.
Szerszambolt.com szerszám webshop: Írd be a keresendő kifejezést, és nyomj Entert a billentyűzeten, vagy kattints a Keresés gombra.

Megyénként az érdeklődés így alakul, Budapest várost is számításba véve: Komárom-Esztergom megye vezet, utána követi: Vas megye, Veszprém megye, Tolna megye, Budapest, Fejér megye, Bács-Kiskun megye, Győr-Moson-Sopron megye, Pest megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye.
szerszam-erdeklodes-magyarorszagonVárosonként ebben a sorrendben érdeklődnek szerszámok iránt a leginkább: Budapest, Monor, Esztergom, Tatabánya, Veszprém, Győr, Szombathely, Szekszárd, Vác, Székesfehérvár, Pápa.
Google találatok a szerszám szóra, sorrendben.

 

 

A találati lista: Szerszám birodalom, Szekérszerszám, Szerszámvilág, Beta Szerszám, Centrotool szerszám, Szerszám outlet, Fétis szerszámáruház, Szerszámkereskedés lap, szerszám lap, Conrad webáruház, Jófogás szerszám, Szerszám webáruház, Szerszám webshop, Szerszám kell, Tolnai szerszám, Szerszámstore, Zomko szerszám, Atlanti szerszám, Genius szerszámok, Szerszámkuckó, Ceta Form, Hszerszám, Perfor szerszám, Fairtool, Ráció szerszám, Uránusz szerszám, Mayer szerszám, Agria szerszám, Totalcar, Decathlon, Tessitore szerszamok, Füredy szerszám, Savaria szerszám, Merkbau, Rádiusz szerszám, Letsch szerszám, Kincses szerszám, Vida szerszámbolt, Extol, Balázs szerszámház, Gardena szerszám, Mester szerszám, Szerelvény szerszám, Kubala szerszám, Duna szerszám, Mfs szerszám, Dremel europe, Weller szerszám, Sárosi szerszám, Szerszám market, Székely szerszám, Garázs szerszám.

Szerszám kereskedés kategóriákakciós termékek, akkutöltő, hidegindító, általános, autódiagnosztika, mérés, festék rétegvastagság mérő, hűtőrendszer, kompresszió mérők, olajnyomás mérők, résolaj veszteség vizsgálók, üzemanyag nyomás mérők, videoszkóp hibakereső kamera, célszerszámok, célszerszámok speciális szerszámok, futómű, gömbfej szerelés, kerék, fék, gumiszerelés, kerékőr és sérült csavar leszedő, porlaszó, injektor, izzítógyertya, rugóösszehúzók, vezérlésrögzítők, általános univerzális, bmw mini, citroen peugeot, fiat alfa romeo, ford, lancia, mercedes-benz, mitsubishi, opel, renault, volkswagen audi, volvo, centírozók kerékszerelők, centírozó gépek, kerékszerelő gépek, kiegészítők, crowa szerszámok bitek, általános dugókulcs készletek, dugófejek dugófej készletek, racsnik, szerszámkészletek, torx imbusz, varioplus profil, csapágylehúzók, csapágylehúzók lehúzó készletek, hidraulikus csapágylehúzók, csavarhúzók, csavarhúzó készletek, műszerész csavarhúzók, torx imbusz csavarhúzók, üthető csavarhúzók, ütve lazítók, elektronika villamosság, akkuőr akkuteszter, generátor szerelés, multiméter lakatfogó, próbalámpa, emelők, csápos, gumis, ollós emelők, hébér emelők, krokodil emelők, motorkerékpár emelők, motorkiemelő zsiráf, olajemelők palackemelők, pneumatikus emelők, raklap emelők, sebességváltó emelők, festékszórók, fényezés, fogók, szegecselők, fogók, seeger-fogók, speciális fogók, szegecselők, fúrástechnika, menetjavítók, menetmetszők, hegesztéstechnika, hibakód olvasó, karosszériás szerszámok, alvázvédelem, horpadásjavító, karosszéria egyengetők, kipufogó szerelés, szélvédő szerelés, kenéstechnika, olajcsere, fáradtolaj gyűjtő leengedő leszívó, nívópálcák, olajbetöltők olajzók, olajleeresztő csavar kulcsok, olajszűrő leszedő, kompresszorok, kulcsok, kulcs készletek, általános kulcs készletek, csillag villás kulcsok készletek, racsnis kulcsok készletek, t kulcsok és készletek, led szerelőlámpa, légkulcsok és csavarbehajtók, akkumulátoros csavarbehajtók, légkulcs fejek és toldószárak, légkulcsok, levegős szerszámok, általános levegős szerszámok, csiszolók polírozók, fúvató lefújó pisztoly, levegő csatlakozók, levegő tömlő és spiráltömlő, vízleválasztó regulátor olajzó, molnárkocsi kézikocsi, műhelyfelszerelés, alkatrészmosók, homokfúvók, motorkiemelő forgató, satu satupad, szerszámos ládák, szerszámos szekrények, szerszámos szekrények felszerelve, műhelyprések, munkaruha,munkavédelem, nyomatékkulcsok sokszorozók, originalflex gépek, csavarozás és fúrás, egyenescsiszolók, fémfelület megmunkáló gépek, fűrészek, inox fémfelület véglegesítés, kőmegmunkáló gépek, polírozók, porszívók, ipari kategória, kompakt kategória, sarokcsiszolók, rezsianyag fogyóeszköz, tárolók, tartók.
A mindennapi munkát könnyítő, praktikus és egyben kiváló minőségű, tartós munkaeszközök közül válogathatnak azok a szakemberek, akik a Szerszambolt.com kereskedéshez hasonlóan a minőségi munkát és az azt szolgáló alapanyagokat és eszközöket részesítik előnyben. A jó szerszám, a fele munka!


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on

Szerszámbolt.com aláfekvő – hasznos és dögös a műhelyedbe

Mekkora pálya már, amikor bejön a műhelybe egy jó csaj miniben, és egy aláfekvőn kigurulsz az autó alól? A csajozós és a műhely kobrája a Beta 3002 aláfekvő, írja a Totalcar magazin szerszám szombat cikkje. De nem csak ezért hasznos, mert pl ha a földön fekszel, felfázol, koszos leszel.

alafekvo-szerszam-szerszambolt-budaors

Aki használt már ilyet, az tudja, hogy a jó aláfekvő legfőbb ismérve a strapabírás. A váznak bírnia kell – ha olyan – a nehéz testet, a csavarodást-hajlítást, a csapágyaknak bírniuk kell a – nem ritkán – terepjárást az apró, szétszórt, haszontalan és letört dolgokon, simán kell gurulnia minden irányba, és nem utolsó sorban a kárpitnak bírnia kell mindent, ami csak egy műhelyben ráfolyhat vagy ráömölhet, plusz ugye a tömése sem lehet gatya, hiszen ha hamar összezömül, minden lesz, csak kényelmes nem. Az aláfekvőt nyugodtan nevezhetjük a műhely csótányának, az igazi mindenes, akit csak akkor tudunk megbecsülni, amikor sok-sok év után ránézünk és meglepődünk, hogy jé, tényleg, ez még megvan, jó bolt volt.
A Beta 3002-es egy ilyen aláfekvő, és nem csak azért, mert az a márkaneve, ami, hanem mert láttam, hogy az Axiálnál aztán megkapják a kiképzést. Ha kell, akkor gond nélkül tolnak vele súlyos alkatrészeket (márpedig egy traktoron vagy cséplőgépen azért akad ilyen), és eléggé ki vannak használva, pedig mindenkinek saját, névre szóló ilyenje van.
A narancs-fekete Beta-színkombó eleve telitalálat, a szín kopásállósága magas, a srácok elmondása szerint jól bírja a gyűrődést az acélváz is, bár a hajlítás nem túl szép. A cél viszont szentesíti az eszközt, ennek elsősorban jónak kell lennie, és jó is. Nem egy kikönnyített cucc, de nem is hiszek annak az aláfekvőnek, amelyiket két ujjal meg lehet emelni. Ott valahol ki van spórolva az anyag. Ez a 3002-es 6,5 kiló, ami még pont nem teszi macerássá a manipulálást…

A teljes cikket a Totalcar oldalán itt olvashastod el, az aláfekvő szerelő kelléket pedig megrendelheted a webshopunkban, vagy ha már délután kigurulnál egy autó alól, akkor személyesen megvásárolhatod a Szerszámboltban 2040 Budaörs, Szabadság út 34.

Elérhetőség email szerszambolt@gmail.com és telefon +36-20/667-1000 (non stop hívható szám).

Posted on

Hűtőrendszer tömítettségének vizsgálata

Után kell tölteni a hűtővíznek? Vízfolt van a verda alatt, folyik a hűtővíz? Netán melegszik a motor, vagy felforrt a hűtővíz? Ezek hűtőrendszer hibájára utalnak, irány az autószerelő, vagy az autószerviz.
A szerszám blog véleménye szerint ilyenkor indulhat a hűtőrendszer vizsgálata, hisz minden autójavítás alapja a pontos diagnosztika. Ha tudjuk, hol fáj, már szinte meg is van oldva a probléma.

hutorendszer-tomitettseg-vizsgalat

Nincs vad alkatrészcserélgetés, kidobott pénz, fölösleges munkaórák. Megállapítani a valódi hibát talán a legnagyobb tudomány a kortárs autószerelésben, és többnyire komolyabb, drágább, furfangosabb eszközök kellenek hozzá, mint magához az alkatrészcseréhez.
Az autó hűtőkörvizsgáló varázsdobozt pont arra találták ki, hogy az ember fia, lánya gyorsan, hatékonyan megtalálja a szivárgást a rendszerben. Vannak benne adapterej, ami az autótípusok jelentős százalékát lefedi, meg néhány hozzá tartozó okosság: hőmérő, egy pumpa meg egy rejtélyes, vákuummérős, csapos T-idom.
A hűtőrendszer autó diagnosztikai eszközök funkciója a tömítettség ellenőrzése. Ez nem túl bonyolult feladat, kell hozzá egy pumpa, egy nyomásmérő, meg a már említett adapterek.

huto-nyomas-veszteseg-vizsgalat

Ezek a legfontosabbak, ha nem akarunk bontóból szerzett hűtősapkákat furkálni és felszelepezni, hanem időhatékonyan egy felcsavarással és rövid pumpálással megnézni, hogy ereszt-e valahol a hűtőkör. Az utóbbi években megjelent, elektronikusan vezérelt szelepekkel telerakott hűtőrendszereket másképp nem is lehet feltölteni. Gyári előírás a vákuumolás, ráadásul a különböző hűtőköröket nyitó-záró szelepeket megfelelő sorrendben kell kapcsolgatni laptopról. Nem úgy van az, hogy csak úgy belelöttyinti az ember a rózsaszín/sárga/kék/zöld folyadékot, oszt annyi.
Szóval tetszik vagy sem, a hűtővizsgáló varázskoffer, de minimum egy hűtővákuumoló hamarosan elengedhetetlen lesz a szervizekben, máskülönben egy nyomorult hűtőcsövet sem fognak tudni sikeresen kicserélni. De ha autónként csak pár légtelenítéssel töltött munkaórát spórol meg, már meggondolandó, hogy megéri-e. Ha vennél te is a műhelyedbe, akkor a Szerszámbolt.com online szerszám webáruház webshopban megrendelheted, vagy a Budaörsi üzletben megvásárolhatod. Telefonálj, ha infóra van szükséged +36 20 667 1000
A forrás Totalcar, Szerszám szombat teljes cikket itt olvashatod el. Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Posted on

Lenyalódott a csavar feje? Nem gond! Van sérült csavar kiszedő!

Egy reménytelenül lenyalt fejű, keményen meghúzott, berohadt csavart civilizált eszközökkel ugyan ki nem szedem. Vagy mégis?
Aki normális szerszámmal, odafigyelve, ésszel dolgozik, igazából nincs szüksége csavarkiszedőre. Megfelelő villás-, csillag- vagy dugókulccsal, emberesen odatámasztva nem nyalódik el egy még oly’ rozsdás csavarfej sem. De ha már előttünk gányolták a gépet, vagy nem férni rendesen hozzá, és egy gyenge pillanatban mégis lecsúszik a kulcs, ott állunk Gottlieb Daimler összes felmenőjét számba véve, és mérlegelünk a csőfogó, a flex, vagy a benzineskanna és a gyufa között.

serult-csavar-leszedo

A sérültfejű csavarkiszedőt saját féknyeregrögzítő csavarján próbáltam ki. Tisztességes nyomatékkal meghúzott 17-es csavarról van szó, amelyet bő tizenhat évvel ezelőtt tekertek be először Japánban, azóta élvezi a só- és sárfürdőt, a szaunát és a jeges vízben merülést. Nyilván nem én barmoltam szét rajta a hatlapot, hiszen azt mindig mások követik el, de amióta felszabályoztattam a féktárcsákat, és szembesültem a problémával, készülök rá fejben, hogy kicseréljem. Lefordul róla a dugókulcs, hagyományos eszközökkel megnyitni reménytelen.

serult-csavarok-es-kerekor-leszedo-kit

Egy ilyen csavarnál nem sok lehetőség kínálkozik, ha ki szeretné szedni az ember. Rá lehet próbálni egy fickós vízpumpafogóval, de egy az ötig állom a fogadást, hogy nem fog megindulni. A körmös kulcs már ígéretesebb eszköznek tűnik, de attól tartok, ilyen kaliberű összegyógyulással az sem boldogulna. Vagy nekiáll az ember eggyel kisebb hatlapot köszörülni a csavarfejre, mondjuk 16-ost vagy 15-öst, vagy egyből leflexeli. Aztán nézhet új féknyereg-csavar után, ennek a vége ugyanis maga a csúszka, a csap, amin az úszónyereg mozog.
Súlyos szerszámfétis-orgia központi szereplője lehetne a 8-tól 19-ig terjedő csavarkiszedő készlet, gyönyörű a feketített acél selymes fénye. Az ártatlan, hatlapban végződő dugókulcsnak kinéző fejek belső oldala olyan furfangos kialakítású, hogy ránézésre megelőlegeztem neki a csavar megnyitását. A lelapolt felületek közepébe vájja magát a hat balmenetes él, és olyan pontos a méretük, hogy egyből belekapaszkodtak a simára nyalt csavarfejembe is. Már ekkor éreztem, hogy nyertem.
A trükk jó szerszámon alapszik! Lehet, ha bátor az ember, rátolja a csavarra a dugót, nekifeszül, és már meg is nyílik. Én úgy éreztem, biztosabb, ha megkínálom a kalapáccsal, hogy két-három milliméter helyett dupla ilyen hosszan kapaszkodjanak bele a karmok a csavarfejbe, így viszont a legcsekélyebb bizonytalanság nélkül tekertem ki a reménytelennek hitt csavart. Mintha rá lett volna ragasztva a dugókulcs a hatlapra, úgy kapaszkodott belé, a megindítás után viszont egy kis mozgatással már le is jött róla. Sérült fejű csavar és kerékőr kiszedők közül személyesen a Budaörsi Szerszámboltban vásárolhatsz, vagy rendeld meg a Szerszám webshopban.
Térdre borulok előtte, mert imádni való szerszám, kár, hogy a hobbistának megfizethetetlen. Komolyabb műhelyben viszont, ahol gyakran fordulnak elő berohadt, összekühedt, szétbarmolt csavarok, a megspórolt munkaidővel hamar visszahozza az árát. Forrás a Szerszámbolt bloga, kiemelt eredeti forrás a  Totalcar Szerszám szombat cikksorozata, a teljes bejegyzést itt olvashatod el.

Posted on

Sok autószerelő lehúzásból él?

Az ügyfél fogalmatlan lúzer, tele van zsével, és még le is néz, miért ne venném le? Meg különben is, mindenki ezt csinálja – írja a Belsőség blogon egy autószerelő.
– Az alkatrészen is lehúzom, az Unix vagy Bárdi árból se engedek neki, mint mások. Azon is van 50 százalékom, és rábeszélem még olyan cserékre is, ami nem szükséges…

szerelo-lany-erotikus-munka

A sarki szaki ott ver át, ahol nem szégyelli, a márkaszervizben még a jó alkatrészeket is kilopják, a specialistánál meg a félhavi fizetésünket otthagyjuk egy diagnosztikáért. Elátkozott egy szakma ez az autószerelő.
Mivel régebben én is foglalkoztam megélhetési autójavítással, nem kevesen szoktak nyaggatni, hova vigyék a dadogó, kopogó, nem induló vagy csak szimpla olajcserére váró autójukat. Kivételes esetektől eltekintve csak hümmögni tudok, kényszeresen próbálok összetákolni valami kifogást, amivel ki tudom menteni a szakmát, pedig a nyers valóság az, hogy gyakorlatilag nincs jó autószerelő.
Ez az én önkényes szabályom, ami alól persze van kivétel, de nem véletlen, hogy Csikós például száz kilométereket utazik, ha olyan gonosz szellem szállta meg valamelyik Mercit, amit műkedvelő sámánként nem tud elűzni a saját garázsában. És nem az az oka, hogy a vidéki munkadíj alacsonyabb, hanem egyszerűen azért, mert a hozzáértő szakember olyan ritka, mint fuvolista a rockbandában.
Valahol ott lehet a probléma gyökere, hogy nincs becsülete a szakmának. Persze általában semmilyen irodaépületen kívül végzett szakmának nincs, de az autószerelő pont az a foglalkozás, amit még az is megpróbál átfogalmazni virágnyelvre, aki az. Én is szemrángást kaptam mindig, amikor ezzel a szitokszóval illettek, mert sajnos olyan vastag szennyréteg rakódott rá, amit egy főtengelyszimeringes Aleko-blokk is megirigyelne.

szerszam-szexi-csajjal

Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, nehéz lenne megmondani. De mindenkinek egyet kell értenie: nehéz megtalálni azt a műhelyt, ahol nyugodt szívvel hagyjuk ott a gépet, akár új, akár sokat látott.
Miért nincs univerzális szakember?
Régebben, amíg a tucatautókban a legbonyolultabb alkatrész a mechanikus adagoló volt – főleg a tízes nagyságrendű típussal megáldott szoci korszakban –, még nem volt lehetetlenség, hogy egy jól képzett szaki gyógyítani tudja az utcáról beeső autók nagy részét, de aki ma azt állítja, ért a BMW X6-oshoz és a Volga M21-eshez is, ámít.
Nem kell sokat konyítani a gépekhez, hogy belássuk, képtelenség egyszerre elektronika-nördnek és minden hájjal megkent karburátormágusnak lenni. Vagy ha ez a kettő megvan, a váltóhézagolásban biztos nem lesz akkora a tapasztalat. Egyszerűen azért, mert minden szakterület igazán alapos elsajátításához igen sok idő kell, bármekkora zseni az illető.
A baj inkább ott kezdődik, amikor a szerelő szégyelli beismerni, hogy lövése sincs valamiről, mert azt hiszi, azzal elveszti az ügyfél bizalmát. És ha aztán el is vállalja a számára zűrös melót, általában gányolás lesz a vége, amivel kicsit később veszti el az ügyfél bizalmát. Vagy szerencsésebb esetben beleássa magát a témába, és lelkiismeretesen végére jár a problémának. Az erre fordított túlórákat pedig vagy kifizetteti a balek megbízóval, vagy benyeli tanulópénzként.
Mivel utóbbi hosszú távon frusztrációhoz és/vagy anyagi csődhöz vezet, populárisabb az első megoldás, ami őszinteség esetén szintén többnyire az ügyfél elvesztésével jár. Ekkor jön a kormozás, hogy nem lehetett kicserélni a dűznit, mert egybe van építve a deknivel, és a gennyes gyártó százezerért adja – amikor csak egy csavart kellett meghúzni. És szegény autószerelőnk szinte kényszerpályán indul el a lejtőn, aminek a végén a fényesre törölt régi olajszűrő világít az olajcseréről kiállított számla mögött.
Vagyis Sanyi bácsira a sarkon, akinél legalább öt márka címere hívogatja az ügyfeleket, és Moszkvicstól Kiáig mindent vállal, jobb, ha csak a fékbetétcserét bízzuk. Vagy inkább már azt sem, mert bajban lesz, ha a BMW-nél ki kell ütni a komputerből a figyelmeztetést.
Jogosan utáljuk a márkaszervizeket?
Ha mérnöki szemmel közelítjük meg az autójavítást, kizárólag márkaszervizben lenne szabad hagynunk, hogy hozzányúljanak a géphez. A komplex technikához azok a tanult mérnökök készítik el a javítási leírást, akik a legjobban értenek hozzá, ezenkívül megvan az orvoslat minden publikus és nem publikus gyári hibára, a köpenyes srácnak a csápos emelő alatt szinte csak betanított majomként kell elvégeznie a ledokumentált műveletsort.
Miért hallunk akkor mégis naponta horrorsztorikat a márkaszervizekről? A probléma itt is pszichológiai eredetű. A köpenyes srác ugyanis sokszor alig többet mint minimálbért visz haza, amiből nehéz kifizetni az albérletet, nem beszélve a munkába járásra használt Suzuki tankolásáról. Még ha ért is hozzá, nem túl nagy lelkesedéssel fogja szerelni a burzsuj ügyfelek többmilliós autóját – minőségbiztosítási rendszer ide vagy oda, kiskapuk mindig vannak. Ha nem szándékosan lopja haza az alkatrészt, egyszerűen beveszi a leszarom tablettát, és undorral nyúl a szeretett autónkhoz, aminek nem lesz jó vége.
Ha a műhelyvezető észreveszi, persze veheti a kalapját, de nagy bajban nincs, hiszen azért az éhbérért máshol is talál melót. Ezért aztán meglehetősen nagy a jövés-menés a márkaszervizek műhelyeiben, ami nem jelent nagy előnyt egy olyan területen, ahol nagy kincs a tapasztalat.
Csakis a specialista?
Egyetlen kiút van az autósszakma mókuskerekéből: a specializálódás. Aki igényes a munkájára és meg is szeretne élni belőle, ezt az utat kell hogy válassza. Vagy egy márkára, vagy egy jól behatárolható szakterületre kell szűkítenie, ahol meg tud szerezni olyan tudást és tapasztalatot, amit mások nem. Legyen az akár olyan egyszerűnek tűnő munka, mint az automata váltók javítása, aki profin végzi a dolgát, gennyesre keresheti magát. Mert ugye ritka a jó szakember.
És már el is jutottunk a specialisták problémájához: akinek már neve is van, olyan összeget kér a munkájáért, amit első ránézésre, de néha másodikra is sokallunk. Hibakódolvasás tízezerért – pár perc alatt. Persze, meg kellett vennie a többmilliós szoftvert, vagy csak ügyesen feltörte; mindegy is: vagy a befektetést, vagy a szakértelmet meg kell fizetni, csak nehéz megbízni az olajos körmű fickóban, aki márkaszervizes óradíjért dolgozik.
Mert ugye onnan kezdtük, hogy nincs becsülete a szakmának. Ha mi jó esetben egy-két ezer forintot viszünk haza egy ledolgozott munkaóráért, hogy képzeli valaki – márkaszerviz vagy sem –, hogy rezsióradíj címén leakaszt egy ötöst, netán tízest? Pedig sajnos az lenne a reális. Műhelyt fenntartani nem olcsó dolog, akár térdig jár a szaki az olajsárban, akár félóránként mossa fel a greslapot. Mellékszál, de aki a két véglet közül a másodikhoz áll közelebb, nem biztos, hogy az idejét pazarolja, mivel normális körülmények között gyorsabban lehet dolgozni és talán a munka minőségére is jó hatással van a tiszta és rendezett műhely.
Egy dugókulcskészlet is édeskevés manapság a munkák nagyobbik részéhez, így aki nem akar megragadni az alapszerszámokkal végezhető rutinmunkák szintjén, a felszerelésbe is be kell fektetnie, nem keveset. Ha nem akarja óradíjban felszámolni a fölösleges próbálkozásait, ilyen vagy olyan jellegű továbbképzésre is kell fordítania időt vagy pénzt, akár tanfolyamra jár, akár szakkönyveket olvas, akár fórumokat böngész.
Elvileg ennek is bele kell férnie a munkaidőbe, közvetlen bevétel viszont nem származik belőle, mint ahogy magánzók esetében szabadság alatt is áll a bolt és lebetegedni se jó biznisz. Ha az erre fordítandó összegeket a nettó óradíjból kell félretenni, már talán nem is olyan sok az az ötös óránként, és még nem beszéltünk az adókról és járulékokról.
Amíg viszont a többség számla nélkül, fele órabérrel hirdeti magát, meddő próbálkozás becsületesen megélni az autószerelésből. Az ügyfélnek általában segédfogalma sincs a technikáról, legfeljebb az emberismeretében bízhat, így örül neki, ha az olcsó munkaórákból is keveset számol fel a mester, és nem fáj neki, ha az alkatrészért ki kell fizetni a listaárat – azzal ugye nem lehet mit tenni. Ha tudná, hogy a szerelő az alkatrészt 30–50%-os diszkonttal kapja, már kevésbé örülne, és rájönne, hogyan éri meg ilyen nyomott órabérrel dolgozni.
Őszintén, ki ne tudna ellenállni a csábításnak, ha ő lenne az overallban: bejön a madár, meg akarja csináltatni a kocsit, de nem akar sokat fizetni; csak át kell csoportosítani a munkadíjat az alkatrészárba. Az autósbolt meg boldogan asszisztál, a webshopban a kedvezmény nélküli ár látható, aminek nemritkán a feléért hozza el az árut a törzsvásárló. Az autó megjavul, az ügyfél boldog, az átverés miatt csak az a mester jár rosszul, aki őszintén szeretne elszámolni a megrendelővel.
Talán ezért is alakult ki az a szokás, hogy egy normális, tisztességes órabér hallatán mindenki szívja a fogát. Megszoktuk, hogy be van építve az alkatrészárba, csak nem tudunk róla. Nem csoda így, hogy a becsületes autószerelők inkább más vizekre eveznek. Aki igényes munkát végez, esetleg beszél idegen nyelvet, ami óriási információs adatbázist nyit meg egy hétköznapi szerelőnek is, más üzletágban is talál munkát, ahol nincs rákényszerítve, hogy félhazugságokkal lavírozzon.
Bár az eddigiekből logikailag az következne, hogy égen-földön nincs egy rendes műhely, szerencsére vannak ellenpéldák is. Akadnak olyan furcsa szerzetek, akik annyira szeretik a gépeket, hogy hajlandók elviselni a rideg üzleti környezetet és a háklis ügyfeleket, csak hogy bekoszolhassák a kezüket. Akik agyalnak éjjeleken át, feltúrják az internetet, csak a szakmai büszkeség miatt, mert mindenáron végére akarnak járni a problémának.
Óriási mázli, ha rábukkanunk egy ilyen, nemritkán furcsa jellemű szakira, aki lelkiismeretesen végzi a dolgát; bevallja, ha valamihez nem ért és nem használja ki a megrendelő tudatlanságát. Akinek van ilyen szerelője, becsülje meg – írja a Totalcar.hu
A Szerszámbolt üzletünkben ha vásárolsz, vagy a szerszám webshopban rendelsz, semmi ilyesmire nem kell számolnod. Korrekt szerszámokat kapsz, kedvező áron. Ez a kérdés a szerelő szájából megszólaltatott szerviz munkásokat és ügyfeleket is, a hozzászólásokból szemezgetek:
– Nem a szakmából adódik hogy kevés a jó szerelő hanem az emberek, a magyar emberek természetéből. Aki megteheti az lop, csal, hazudik. Legyen az könyvelő, fodrász, vagy akár rendőr.
Akit a szülei mindig is tisztességre neveltek és soha nem károsított meg mást, az nem fog autószerelőként kókányolni vagy átverni. Ki mint él, úgy ítél!
– Biztos másik országban élek, de rögtön ismerek 3 olyan szerelőt akire örömmel bízom az autómat és ajánlom is másoknak. Ebből egy általános Opel buzi akihez akármilyen opelt lehet vinni mert megveszi hozzá a programot meg jár képzésekre ezzel együtt nem dolgozik drágán. Jó, az alkatrész árából ő sem ad kedvezményt. A másik egy autó-elektromos zseni. A harmadik meg egy jó kis általános szerelő aki kicseréli az olajat meg a fékpofákat olcsóért. Persze nekem is volt már „szerencsém” kontárokhoz de azok közül sok már régen bezárta a boltot.
– Sajnos én is valahogy így látom a dolgokat, és úgy próbálok ellene „védekezni”, hogy interneten utánajárok a dolgoknak. Fórumokból nagyon sok hasznos dolgot össze lehet szedni. Persze azt is ésszel kell csinálni, mert nem mindegy, hogy kinek a szavára ad az ember, de pl. ha egy szerelőt a kommentelők nagy része dicsér, akkor valószínűleg oda érdemes elmenni.
– 5000 forintos netto óradíjjal alkatrész nyereség nélkül csak egy ólat lehet üzemeltetni lopott szoftverekkel feketemunkásokkal… Források: Totalcar autós magazin cikkje, Belsőség blog kommentjei, Szerszámbolt és XO média.
A cikk folytatásában a felvetett kérdéssel kérdéssel kapcsolatos további hozzászólásokat itt olvashattok.