Posted on

Hűtőrendszer tömítettségének vizsgálata

Után kell tölteni a hűtővíznek? Vízfolt van a verda alatt, folyik a hűtővíz? Netán melegszik a motor, vagy felforrt a hűtővíz? Ezek hűtőrendszer hibájára utalnak, irány az autószerelő, vagy az autószerviz.
A szerszám blog véleménye szerint ilyenkor indulhat a hűtőrendszer vizsgálata, hisz minden autójavítás alapja a pontos diagnosztika. Ha tudjuk, hol fáj, már szinte meg is van oldva a probléma.

hutorendszer-tomitettseg-vizsgalat

Nincs vad alkatrészcserélgetés, kidobott pénz, fölösleges munkaórák. Megállapítani a valódi hibát talán a legnagyobb tudomány a kortárs autószerelésben, és többnyire komolyabb, drágább, furfangosabb eszközök kellenek hozzá, mint magához az alkatrészcseréhez.
Az autó hűtőkörvizsgáló varázsdobozt pont arra találták ki, hogy az ember fia, lánya gyorsan, hatékonyan megtalálja a szivárgást a rendszerben. Vannak benne adapterej, ami az autótípusok jelentős százalékát lefedi, meg néhány hozzá tartozó okosság: hőmérő, egy pumpa meg egy rejtélyes, vákuummérős, csapos T-idom.
A hűtőrendszer autó diagnosztikai eszközök funkciója a tömítettség ellenőrzése. Ez nem túl bonyolult feladat, kell hozzá egy pumpa, egy nyomásmérő, meg a már említett adapterek.

huto-nyomas-veszteseg-vizsgalat

Ezek a legfontosabbak, ha nem akarunk bontóból szerzett hűtősapkákat furkálni és felszelepezni, hanem időhatékonyan egy felcsavarással és rövid pumpálással megnézni, hogy ereszt-e valahol a hűtőkör. Az utóbbi években megjelent, elektronikusan vezérelt szelepekkel telerakott hűtőrendszereket másképp nem is lehet feltölteni. Gyári előírás a vákuumolás, ráadásul a különböző hűtőköröket nyitó-záró szelepeket megfelelő sorrendben kell kapcsolgatni laptopról. Nem úgy van az, hogy csak úgy belelöttyinti az ember a rózsaszín/sárga/kék/zöld folyadékot, oszt annyi.
Szóval tetszik vagy sem, a hűtővizsgáló varázskoffer, de minimum egy hűtővákuumoló hamarosan elengedhetetlen lesz a szervizekben, máskülönben egy nyomorult hűtőcsövet sem fognak tudni sikeresen kicserélni. De ha autónként csak pár légtelenítéssel töltött munkaórát spórol meg, már meggondolandó, hogy megéri-e. Ha vennél te is a műhelyedbe, akkor a Szerszámbolt.com online szerszám webáruház webshopban megrendelheted, vagy a Budaörsi üzletben megvásárolhatod. Telefonálj, ha infóra van szükséged +36 20 667 1000
A forrás Totalcar, Szerszám szombat teljes cikket itt olvashatod el. Termék címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Posted on

Sok autószerelő lehúzásból él?

Az ügyfél fogalmatlan lúzer, tele van zsével, és még le is néz, miért ne venném le? Meg különben is, mindenki ezt csinálja – írja a Belsőség blogon egy autószerelő.
– Az alkatrészen is lehúzom, az Unix vagy Bárdi árból se engedek neki, mint mások. Azon is van 50 százalékom, és rábeszélem még olyan cserékre is, ami nem szükséges…

szerelo-lany-erotikus-munka

A sarki szaki ott ver át, ahol nem szégyelli, a márkaszervizben még a jó alkatrészeket is kilopják, a specialistánál meg a félhavi fizetésünket otthagyjuk egy diagnosztikáért. Elátkozott egy szakma ez az autószerelő.
Mivel régebben én is foglalkoztam megélhetési autójavítással, nem kevesen szoktak nyaggatni, hova vigyék a dadogó, kopogó, nem induló vagy csak szimpla olajcserére váró autójukat. Kivételes esetektől eltekintve csak hümmögni tudok, kényszeresen próbálok összetákolni valami kifogást, amivel ki tudom menteni a szakmát, pedig a nyers valóság az, hogy gyakorlatilag nincs jó autószerelő.
Ez az én önkényes szabályom, ami alól persze van kivétel, de nem véletlen, hogy Csikós például száz kilométereket utazik, ha olyan gonosz szellem szállta meg valamelyik Mercit, amit műkedvelő sámánként nem tud elűzni a saját garázsában. És nem az az oka, hogy a vidéki munkadíj alacsonyabb, hanem egyszerűen azért, mert a hozzáértő szakember olyan ritka, mint fuvolista a rockbandában.
Valahol ott lehet a probléma gyökere, hogy nincs becsülete a szakmának. Persze általában semmilyen irodaépületen kívül végzett szakmának nincs, de az autószerelő pont az a foglalkozás, amit még az is megpróbál átfogalmazni virágnyelvre, aki az. Én is szemrángást kaptam mindig, amikor ezzel a szitokszóval illettek, mert sajnos olyan vastag szennyréteg rakódott rá, amit egy főtengelyszimeringes Aleko-blokk is megirigyelne.

szerszam-szexi-csajjal

Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, nehéz lenne megmondani. De mindenkinek egyet kell értenie: nehéz megtalálni azt a műhelyt, ahol nyugodt szívvel hagyjuk ott a gépet, akár új, akár sokat látott.
Miért nincs univerzális szakember?
Régebben, amíg a tucatautókban a legbonyolultabb alkatrész a mechanikus adagoló volt – főleg a tízes nagyságrendű típussal megáldott szoci korszakban –, még nem volt lehetetlenség, hogy egy jól képzett szaki gyógyítani tudja az utcáról beeső autók nagy részét, de aki ma azt állítja, ért a BMW X6-oshoz és a Volga M21-eshez is, ámít.
Nem kell sokat konyítani a gépekhez, hogy belássuk, képtelenség egyszerre elektronika-nördnek és minden hájjal megkent karburátormágusnak lenni. Vagy ha ez a kettő megvan, a váltóhézagolásban biztos nem lesz akkora a tapasztalat. Egyszerűen azért, mert minden szakterület igazán alapos elsajátításához igen sok idő kell, bármekkora zseni az illető.
A baj inkább ott kezdődik, amikor a szerelő szégyelli beismerni, hogy lövése sincs valamiről, mert azt hiszi, azzal elveszti az ügyfél bizalmát. És ha aztán el is vállalja a számára zűrös melót, általában gányolás lesz a vége, amivel kicsit később veszti el az ügyfél bizalmát. Vagy szerencsésebb esetben beleássa magát a témába, és lelkiismeretesen végére jár a problémának. Az erre fordított túlórákat pedig vagy kifizetteti a balek megbízóval, vagy benyeli tanulópénzként.
Mivel utóbbi hosszú távon frusztrációhoz és/vagy anyagi csődhöz vezet, populárisabb az első megoldás, ami őszinteség esetén szintén többnyire az ügyfél elvesztésével jár. Ekkor jön a kormozás, hogy nem lehetett kicserélni a dűznit, mert egybe van építve a deknivel, és a gennyes gyártó százezerért adja – amikor csak egy csavart kellett meghúzni. És szegény autószerelőnk szinte kényszerpályán indul el a lejtőn, aminek a végén a fényesre törölt régi olajszűrő világít az olajcseréről kiállított számla mögött.
Vagyis Sanyi bácsira a sarkon, akinél legalább öt márka címere hívogatja az ügyfeleket, és Moszkvicstól Kiáig mindent vállal, jobb, ha csak a fékbetétcserét bízzuk. Vagy inkább már azt sem, mert bajban lesz, ha a BMW-nél ki kell ütni a komputerből a figyelmeztetést.
Jogosan utáljuk a márkaszervizeket?
Ha mérnöki szemmel közelítjük meg az autójavítást, kizárólag márkaszervizben lenne szabad hagynunk, hogy hozzányúljanak a géphez. A komplex technikához azok a tanult mérnökök készítik el a javítási leírást, akik a legjobban értenek hozzá, ezenkívül megvan az orvoslat minden publikus és nem publikus gyári hibára, a köpenyes srácnak a csápos emelő alatt szinte csak betanított majomként kell elvégeznie a ledokumentált műveletsort.
Miért hallunk akkor mégis naponta horrorsztorikat a márkaszervizekről? A probléma itt is pszichológiai eredetű. A köpenyes srác ugyanis sokszor alig többet mint minimálbért visz haza, amiből nehéz kifizetni az albérletet, nem beszélve a munkába járásra használt Suzuki tankolásáról. Még ha ért is hozzá, nem túl nagy lelkesedéssel fogja szerelni a burzsuj ügyfelek többmilliós autóját – minőségbiztosítási rendszer ide vagy oda, kiskapuk mindig vannak. Ha nem szándékosan lopja haza az alkatrészt, egyszerűen beveszi a leszarom tablettát, és undorral nyúl a szeretett autónkhoz, aminek nem lesz jó vége.
Ha a műhelyvezető észreveszi, persze veheti a kalapját, de nagy bajban nincs, hiszen azért az éhbérért máshol is talál melót. Ezért aztán meglehetősen nagy a jövés-menés a márkaszervizek műhelyeiben, ami nem jelent nagy előnyt egy olyan területen, ahol nagy kincs a tapasztalat.
Csakis a specialista?
Egyetlen kiút van az autósszakma mókuskerekéből: a specializálódás. Aki igényes a munkájára és meg is szeretne élni belőle, ezt az utat kell hogy válassza. Vagy egy márkára, vagy egy jól behatárolható szakterületre kell szűkítenie, ahol meg tud szerezni olyan tudást és tapasztalatot, amit mások nem. Legyen az akár olyan egyszerűnek tűnő munka, mint az automata váltók javítása, aki profin végzi a dolgát, gennyesre keresheti magát. Mert ugye ritka a jó szakember.
És már el is jutottunk a specialisták problémájához: akinek már neve is van, olyan összeget kér a munkájáért, amit első ránézésre, de néha másodikra is sokallunk. Hibakódolvasás tízezerért – pár perc alatt. Persze, meg kellett vennie a többmilliós szoftvert, vagy csak ügyesen feltörte; mindegy is: vagy a befektetést, vagy a szakértelmet meg kell fizetni, csak nehéz megbízni az olajos körmű fickóban, aki márkaszervizes óradíjért dolgozik.
Mert ugye onnan kezdtük, hogy nincs becsülete a szakmának. Ha mi jó esetben egy-két ezer forintot viszünk haza egy ledolgozott munkaóráért, hogy képzeli valaki – márkaszerviz vagy sem –, hogy rezsióradíj címén leakaszt egy ötöst, netán tízest? Pedig sajnos az lenne a reális. Műhelyt fenntartani nem olcsó dolog, akár térdig jár a szaki az olajsárban, akár félóránként mossa fel a greslapot. Mellékszál, de aki a két véglet közül a másodikhoz áll közelebb, nem biztos, hogy az idejét pazarolja, mivel normális körülmények között gyorsabban lehet dolgozni és talán a munka minőségére is jó hatással van a tiszta és rendezett műhely.
Egy dugókulcskészlet is édeskevés manapság a munkák nagyobbik részéhez, így aki nem akar megragadni az alapszerszámokkal végezhető rutinmunkák szintjén, a felszerelésbe is be kell fektetnie, nem keveset. Ha nem akarja óradíjban felszámolni a fölösleges próbálkozásait, ilyen vagy olyan jellegű továbbképzésre is kell fordítania időt vagy pénzt, akár tanfolyamra jár, akár szakkönyveket olvas, akár fórumokat böngész.
Elvileg ennek is bele kell férnie a munkaidőbe, közvetlen bevétel viszont nem származik belőle, mint ahogy magánzók esetében szabadság alatt is áll a bolt és lebetegedni se jó biznisz. Ha az erre fordítandó összegeket a nettó óradíjból kell félretenni, már talán nem is olyan sok az az ötös óránként, és még nem beszéltünk az adókról és járulékokról.
Amíg viszont a többség számla nélkül, fele órabérrel hirdeti magát, meddő próbálkozás becsületesen megélni az autószerelésből. Az ügyfélnek általában segédfogalma sincs a technikáról, legfeljebb az emberismeretében bízhat, így örül neki, ha az olcsó munkaórákból is keveset számol fel a mester, és nem fáj neki, ha az alkatrészért ki kell fizetni a listaárat – azzal ugye nem lehet mit tenni. Ha tudná, hogy a szerelő az alkatrészt 30–50%-os diszkonttal kapja, már kevésbé örülne, és rájönne, hogyan éri meg ilyen nyomott órabérrel dolgozni.
Őszintén, ki ne tudna ellenállni a csábításnak, ha ő lenne az overallban: bejön a madár, meg akarja csináltatni a kocsit, de nem akar sokat fizetni; csak át kell csoportosítani a munkadíjat az alkatrészárba. Az autósbolt meg boldogan asszisztál, a webshopban a kedvezmény nélküli ár látható, aminek nemritkán a feléért hozza el az árut a törzsvásárló. Az autó megjavul, az ügyfél boldog, az átverés miatt csak az a mester jár rosszul, aki őszintén szeretne elszámolni a megrendelővel.
Talán ezért is alakult ki az a szokás, hogy egy normális, tisztességes órabér hallatán mindenki szívja a fogát. Megszoktuk, hogy be van építve az alkatrészárba, csak nem tudunk róla. Nem csoda így, hogy a becsületes autószerelők inkább más vizekre eveznek. Aki igényes munkát végez, esetleg beszél idegen nyelvet, ami óriási információs adatbázist nyit meg egy hétköznapi szerelőnek is, más üzletágban is talál munkát, ahol nincs rákényszerítve, hogy félhazugságokkal lavírozzon.
Bár az eddigiekből logikailag az következne, hogy égen-földön nincs egy rendes műhely, szerencsére vannak ellenpéldák is. Akadnak olyan furcsa szerzetek, akik annyira szeretik a gépeket, hogy hajlandók elviselni a rideg üzleti környezetet és a háklis ügyfeleket, csak hogy bekoszolhassák a kezüket. Akik agyalnak éjjeleken át, feltúrják az internetet, csak a szakmai büszkeség miatt, mert mindenáron végére akarnak járni a problémának.
Óriási mázli, ha rábukkanunk egy ilyen, nemritkán furcsa jellemű szakira, aki lelkiismeretesen végzi a dolgát; bevallja, ha valamihez nem ért és nem használja ki a megrendelő tudatlanságát. Akinek van ilyen szerelője, becsülje meg – írja a Totalcar.hu
A Szerszámbolt üzletünkben ha vásárolsz, vagy a szerszám webshopban rendelsz, semmi ilyesmire nem kell számolnod. Korrekt szerszámokat kapsz, kedvező áron. Ez a kérdés a szerelő szájából megszólaltatott szerviz munkásokat és ügyfeleket is, a hozzászólásokból szemezgetek:
– Nem a szakmából adódik hogy kevés a jó szerelő hanem az emberek, a magyar emberek természetéből. Aki megteheti az lop, csal, hazudik. Legyen az könyvelő, fodrász, vagy akár rendőr.
Akit a szülei mindig is tisztességre neveltek és soha nem károsított meg mást, az nem fog autószerelőként kókányolni vagy átverni. Ki mint él, úgy ítél!
– Biztos másik országban élek, de rögtön ismerek 3 olyan szerelőt akire örömmel bízom az autómat és ajánlom is másoknak. Ebből egy általános Opel buzi akihez akármilyen opelt lehet vinni mert megveszi hozzá a programot meg jár képzésekre ezzel együtt nem dolgozik drágán. Jó, az alkatrész árából ő sem ad kedvezményt. A másik egy autó-elektromos zseni. A harmadik meg egy jó kis általános szerelő aki kicseréli az olajat meg a fékpofákat olcsóért. Persze nekem is volt már „szerencsém” kontárokhoz de azok közül sok már régen bezárta a boltot.
– Sajnos én is valahogy így látom a dolgokat, és úgy próbálok ellene „védekezni”, hogy interneten utánajárok a dolgoknak. Fórumokból nagyon sok hasznos dolgot össze lehet szedni. Persze azt is ésszel kell csinálni, mert nem mindegy, hogy kinek a szavára ad az ember, de pl. ha egy szerelőt a kommentelők nagy része dicsér, akkor valószínűleg oda érdemes elmenni.
– 5000 forintos netto óradíjjal alkatrész nyereség nélkül csak egy ólat lehet üzemeltetni lopott szoftverekkel feketemunkásokkal… Források: Totalcar autós magazin cikkje, Belsőség blog kommentjei, Szerszámbolt és XO média.
A cikk folytatásában a felvetett kérdéssel kérdéssel kapcsolatos további hozzászólásokat itt olvashattok.

Posted on Hozzászólás most!

Továbbra is a Toyota megy a legjobban a világon

2013 első kilenc hónapjának értékesítési adatai alapján a dobogó második fokán a General Motors Corp. áll, a harmadik helyezett a Volkswagen AG.

A Toyota csoport 7,412 millió járművet értékesített idén januártól szeptemberig: 0,1 százalékkal többet, mint 2012 azonos időszakában. A Toyota csoport nemzetközi értékesítési adatai tartalmazzák leányvállalatai, a Daihatsu Motor Co. Ltd. és a Hino Motors Ltd. eladásait is.

A General Motors az idei első kilenc hónapban 7,25 millió járművet értékesített, 4,6 százalékkal többet mint egy évvel korábban.

A rangsorban harmadik Volkswagen eladásai 4,8 százalékkal 7,03 millióra nőttek az egy évvel korábbi eredményhez képest. A Volkswagen értékesítési adatai tartalmazzák leányállatai, a Scania és a MAN eladásait is. A MAN és a Scania együtt évente mintegy 200 ezer tehergépjárművet és autóbuszt értékesít.

Szeptemberben a Toyota 832 ezer, a tavaly szeptemberinél 6,3 százalékkal több járművet adott el.

lead_560w

A Toyota 2012-ben szerezte vissza az első helyet a világpiaci értékesítési rangsorban, miután 2011-ben a japán földrengés/szökőár természeti katasztrófa és a thaiföldi áradások által a beszállítói láncban okozott károk visszavetették termelését. Ezt megelőzőleg a Toyota 2008 és 2010 között folyamatosan a lista élén állt.

Hino és Daihatsu leányvállalataival együtt a Toyota idén a számítások szerint 9,96 millió járművet értékesít majd, 2 százalékkal többet, mint tavaly.

Elemzői becslések szerint a Toyota a 2014 márciusával záró folyó pénzügyi évben 2,4 ezer milliárd jen üzleti eredményre számíthat, megdöntve a 2,27 ezer milliárd jenes 2008-as rekordját.

A július-szeptemberi negyedévre vonatkozó eredmény-beszámolóját november 6-án teszi közzé a Toyota. Elemzői várakozások szerint üzleti eredménye az egy évvel korábbinak mintegy duplája, 616,5 milliárd jen lesz.

2013.10.29.


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Nőtt az olasz fékgyár bevétele

Az olaszországi székhelyű autóipari beszállító, a Brembo nettó árbevétele 21,5 százalékkal nőtt az első félévben az olasz piaci részesedés csökkenésének ellenére.

Bár az olasz piacon csökkent az üzleti részesedés és a piaci bevétel, Németországban, az Egyesült Államokban és Ázsiában jelentős növekedésre tett szert a cég. Európában és az amerikai kontinensen egyenként 12 és 14 százalékos növekedést jelentett a cég, amelyet felülmúlt az ázsiai piacon elért 37,8 százalékos emelkedés.

Brembo_www.szerszambolt.com

„Az emelkedés az elmúlt négy évünkre mindig jellemző volt, ami arra ösztönöz minket, hogy tovább haladjunk az eddig kitaposott úton” – nyilatkozta a Brembo elnöke, Alberto Bombassei.

A Brembo vállalatot 1961 alapították az olaszországi Bergamo városában. Az első években az Egyesült Királyságból importált tárcsafékek forgalmazásával léptek a beszállítói piacra. 1964-től az Alfa Romeo egyik legfontosabb beszállítójává váltak. A 80-as évekre pedig olyan nagy autógyárakkal kötöttek beszállítói szerződést mint a BMW, Chrysler, Lancia, Mercedes-Benz, Nissan és Porsche. Jelenleg több mint hatezer alkalmazottal tíz országban vannak jelen.

2013.08.18


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Bosch: vezetési segédrendszereket minden autóba!

Az Egyesült Királyságban végzett felmérés szerint az autósok tisztában vannak a vezetési segédalkalmazások előnyeivel, ám sokan csak akkor használnák őket, ha alapból ott lennének minden járműben.

Noha a vezetéstámogató rendszerek ára a Bosch szerint nem nevezhető kifejezetten magasnak, mindössze a megkérdezett sofőrök tíz százaléka rendelkezik parkolási asszisztenssel és/vagy holttérfigyelő rendszerrel, az előttünk haladó autó sebességéhez igazodó úgynevezett távtartós tempomat pedig csupán hat százalékuk járművében működik.

Ehhez képest a válaszadók fele úgy gondolja, a különböző vezetéstámogató rendszerek komfortosabbá teszik a vezetést. Noha a megkérdezettek bő hatvan százaléka kifejezetten szeret vezetni, többségük számos esetben stresszesnek érzi magát a volán mögött. 22 százalékukat a lassan vánszorgó forgalom bosszantja fel, 30 százalékuk pulzusát a szűk helyre való beparkolás emeli meg jelentősen.

1_500x400

Az elmúlt 12 hónapban az érintett sofőrök bő felének kellett legalább egyszer vészfékeznie, 39 százalékuk hibázott a holttér megítélésével kapcsolatban, 28 százalék pedig olyan kritikus helyzetbe került, amikor fogalma sem volt, mit, hogyan reagáljon.

Bár a válaszadók 76 százaléka tisztában van a vészfék asszisztens hasznosságával, alig a felük szeretne a jövőben ilyen segédletet az autójában alkalmazni. A biztonság azonban nem szimpátia kérdése: 2014-től már csak az ilyen asszisztenssel ellátott járművek kaphatják meg az Euro NCAP ötcsillagos minősítését.

Miután az autóhasználó személyek száma folyamatosan növekszik a világban, a kormánynál töltött idő is értelemszerűen emelkedik. Becslések szerint a balesetek 90 százalékát emberi figyelmetlenség okozza – vagy a kockázatot nem mérjük fel helyesen, vagy rosszul reagálunk az adott helyzetben. A Bosch mindent megtesz a tendencia csökkentése érdekében, hiszen számos biztonsági rendszert kínál megannyi autógyártó számára. A vészfék asszisztens mellett távtartó tempomat, holttérfigyelő rendszer, sávtartó figyelmeztető is szerepel a kínálatukban.

A Bosch véleménye szerint az emberek igenis szívesen használnák ezeket a segédleteket, feltéve, ha alapfelszerelésként jelen lennének minél több járműben. – A különféle vezetéstámogató rendszerek egyszerre biztonságosabbá és kényelmesebbé is teszik a járművezetést. Dolgoznunk kell rajta, hogy minél több autóban megjelenjenek ezek a segédletek, jobban megfeleljenek az autóvezetők elvárásainak, egyszersmind az EU biztonsági törekvéseinek – fogalmazta meg célkitűzésként Gerhard Steiger, a Bosch Karosszéria Elektronika Fejlesztés részlegének elnöke.

2013.08.17


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Új modelleket fejleszt a Suzuki, uniós támogatással

A Magyar Suzuki 207 millió forint uniós támogatást nyert el következő generációs Swift, Swift Sport és Sx4 modelljeinek prototípus-fejlesztéséhez és gyártásához.

A társaság tájékoztatása szerint az S-Cross fantázianéven bemutatkozott, hamarosan sorozatgyártásba kerülő modell a jelenlegi SX4-nél jóval nagyobb méretű, kompakt városi sport-szabadidőautó. Bevezetésével a Magyar Suzuki új exportpiacokat céloz meg, és az esztergomi gyártóbázis fontosabb szerepet kap a Suzuki globális stratégiájában.

Suzuki_www.szerszambolt.com

A másik prototípus a Swift modellfrissítését jelenti, melynek keretében az eddigi típusok fejlesztése mellett két új változat jelenik meg; az összkerékhajtású Swift és az ötajtós Swift Sport.

Az újonnan bevezetett technológiákat, eszközöket és eljárásokat a Magyar Suzuki Zrt. mérnökei japán szakemberekkel együttműködve tervezik, tesztelik és módosítják.

A Magyar Suzuki Zrt. értékesítési árbevétele 2012-ben 1,4 milliárd euró volt, a beszerzési alapú beruházás elérte a 77 millió eurót. 2011-ben a cég 1,581 milliárd euró nettó árbevételt ért el, csaknem három százalékkal haladva meg a 2010. évi értéket.

A magyarországi autópiacon a Suzukival szerződésben lévő mintegy 80 kereskedő tavaly 3300 gépkocsit értékesített, 200 százalékos növekedést érve el. A válság előtti években még évi 39-40 ezer új járművet értékesített a magyar piacon mintegy 150 Suzuki-kereskedő.

A Suzuki Motor Corporation a 2012-es naptári évben 7,1 százalékkal 2,68 millióra növelte globális autóeladásait, bár ugyanezen idő alatt európai értékesítései az általános autópiaci forgalomcsökkenés miatt 13,5 százalékkal, 202 ezerre estek vissza.

Az áprilistól márciusig tartó pénzügyi éve első kilenc hónapjában, 2012 áprilisától decemberig a Suzuki Motor 1823 milliárd jen (4244 milliárd forint) értékesítési árbevételt ért el, 1,4 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál. Idén 3,5 százalékos árbevétel-növekedést célzott meg a Suzuki Motor.

2013.08.15.

Posted on Hozzászólás most!

Egyre öregebb és olcsóbb autókat veszünk

A hazai használtautó-piacot az Astra és a Swift uralta 2013 második negyedévében.

A Használtautó.hu felmérése szerint az év eleji visszaesést követően újra élénkülni kezdett a használt személyautók adás-vétele az elmúlt negyedévben. Az eladott autók átlagéletkorának növekedése miatt az átlagár egy év alatt 3 százalékkal 1,45 millió forintra csökkent. A forgalom negyedét hat modell adás-vétele tette ki, közülük az Opel Astra és a Suzuki Swift kiemelkedően uralja a mezőnyt: minden hetedik eladott jármű e két típus valamelyikét képviseli. Ezt követi a Ford Focus, a Volkswagen Golf, az Opel Corsa, valamint a Volkswagen Passat. Sajnos a hazai gépjárműpark átlagéletkora szempontjából nem kedvező trend, hogy miközben a kilenc évnél idősebb autók eladása több mint tíz százalékkal emelkedett, a 3-5 éves korosztályban negyedével kevesebb jármű cserélt gazdát, mint egy évvel korábban.

Az árakat nézve – az autópark öregedésével párhuzamosan – folytatódik a fokozatos lemorzsolódás. Leginkább a közép- és felső középkategóriába tartozó autók, az egyterűek és a nagykocsik tudták megőrizni a tavalyi átlagárszintet, miközben az alsó középkategóriás járművek öt, míg a mini- és kisautók átlagosan kilenc százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy éve ilyenkor.

A belföldi kínálat szűkülését a fokozatosan bővülő használtautó-import ellensúlyozza valamelyest. Az átlagosan tízéves import járművek immár az összes használtautó-eladás 12 százalékát biztosították ebben az időszakban – két éve még csupán öt százalék volt ez az arány. Ennek a szegmensnek az összetétele idén is alapvetően tér el a hazai használtautó-piacétól, itt ugyanis a hazai autósok által leginkább vágyott típusok vezetik a népszerűségi listát, amelynek tetején sorrendben a következő modelleket találjuk: BMW 3-as sorozat, Volkswagen Passat, Volkswagen Golf, Audi 4, Opel Astra, BMW 5-ös sorozat – olvasható a Használtautó.hu közleményében.

2013.07.11


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Százmilliárdos bevételkiesést jelent a válság az európai autóiparnak

járműgyártás_www.szerszambolt.comA nyugat-európai autógyárak tíz év alatt több mint 300 milliárd euró bevételtől esnek el az európai pénzügyi és szuverén adósságszolgálati válság következményei miatt – írja a FOCUS Online német hírportál a duisburg-esseni egyetem CAR-Centers autóipari kutató intézetének tanulmányára hivatkozva.

Ferdinand Dudenhöffer professzor, a CAR-Centers vezetője azzal számol, hogy 2010 és 2020 között a nyugat-európai autógyártó vállalatok 312 milliárd euró bevételtől esnek el a pénzügyi és adósságszolgálati válság gazdasági következményei miatt.
Nyugat-Európában 2000 és 2007 között évi mintegy 14,7 millió autót helyeztek forgalomba. Ehhez képes az idén legfeljebb 11,2 millióra lehet számítani, „olyan kevésre, mint az EU megalakulása óta még soha” – idézi a FOCUS Online az egyetemi kutató intézet tanulmányát, amely szerint az autógyárak ebben az évtizedben 24 millió autó értékesítésétől esnek el.


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Nincs pénz Európában új autókra

Autópiac az EU-ban_www.szerszambolt.comA legrosszabbra készülhetnek az autógyárak: az idei évük állítólag olyan gyenge lesz, amelyre harminc éve nem volt példa.

A Duisburg-Essen egyetem autóipari kutató intézete, a Center Automotive Research (CAR) által készített tanulmány szerint az Európai Unióban és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz (EFTA) tartozó országokban együttesen 11,89 millió autó eladása várható, ami 5 százalékkal kevesebb a már egyébként is vérszegény tavalyi forgalomnál. „Munkanélküliek nem számítanak jó autóvásárlóknak” – mondta az intézet igazgatója a tanulmány ismertetésekor.

A kereslet visszaesése különösen Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban lesz érezhető, ezekben az országokban a tavalyi 17 százalékos csökkenést követően az idén további 9,6 százalékkal fognak mérséklődni az eladások.

Ahogy az alábbi grafikonból is látszik, nem alakultak jól az eddigi eladások, átlagosan 7,1 százalékos volt az EU-ban a visszaesés április végéig. A legnagyobb csökkenést Cipruson tapasztalták, ahol közel fele annyi új autót vettek, mint a tavalyi év hasonló időszakában, ám ennél sokkal aggasztóbb, hogy jelentős visszaesést volt olyan nagy piacokon is, mint Németország, Franciaország és Olaszország. Az amúgy se túl jó állapotban lévő magyar újautó-piac közel 6 százalékot csökkent az első négy hónapban.


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Posted on Hozzászólás most!

Túl sok autót szervizelnek feketén

Rendezni kellene a hazai szervizhelyzetet, mert nem lehet minőségi autójavító munkát elvárni – mondják az Autós Nagykoalíciót alkotó szakmai szervezetek.

Az Autós Nagykoalíció tagvállalatai és tagegyesületei egy asztalhoz ültek, hogy a gépjármű javítási szakma helyzetét megvitassák. A kerekasztal beszélgetés résztvevői voltak Knezsik István elnök, Autós Nagykoalíció, Spindler Tibor elnök, Autószerelők Országos Egyesülete, Gyöngyössy András elnök, Európai Autószervizek Magyarországi Egyesülete, Ballók Attila igazgató, Robert Bosch Kft., Erdélyi Péter ügyvezető elnök, Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete, Kurucz Gábor szervizüzem vezető Óbudai Autójavító Kft (ANK kereskedői tagozat).

Magyarországon ma senkinek, semmilyen hatóságnak vagy cégnek, nincs pontos nyilvántartása a gépjárműjavítással foglalkozó cégekről, kisvállalkozásokról, magánszemélyekről, így ezek gazdasági és minőségi ellenőrzése sincs megoldva. Míg Németországban 17 600 márkaszerviz mellett 20 400 független javítóműhely működik, addig Magyarországon egy márkaszervizre tíz egyéb műhely jut – mondta Nagyszokolyai Iván, a Gépjármű Vizsgálóállomások Országos Egyesülete elnöke.

A fekete műhelyek nagy számát azért tartják problémásnak, mert mint Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke elmondta, az uniós szabályok szerint aki hibás alkatrész beépítése miatt okoz balesetet a kocsijával, és nem tudja számlával igazolni a javítást, az jogilag felelős a történtekért.

A rendezvényen felmerült problémák között említette Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) elnöke, hogy több mint 400 ezer autó fut műszaki vizsga nélkül. Gyöngyössy András, az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesületének elnöke ezt kiegészítette azzal, hogy sokan fénymásolnak matricát, amellyel a műszaki vizsgát tanúsítja az üzembentartó.