Eddig egymilliárd forintnyi útdíjhitelt igényeltek
Eddig több mint 900 járműre igényeltek forgóeszközhitelt az Útdíj Hitelprogram keretében a hazai fuvarozók. Jelenleg 70 irodában köthetnek szerződést a vállalkozók, a tervek szerint mintegy 100 helyszínen lesz erre lehetőség.
Folyamatosan intenzív az érdeklődés a fuvarozók számára elérhető, a használatarányos útdíj fizetéséhez felhasználható forgóeszközhitel iránt – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Krisán László, a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. vezérigazgatója. Az augusztus 16-tól elérhető konstrukciót eddig több mint 900 járműre igényelték, így a teljes hitelösszeg közelíti az egymilliárd forintot. Krisán László közlése szerint közel 70 irodában foglalkoznak az állami kezességvállalás mellett nyújtott hitellel, de a tervek szerint összesen majd mintegy 100 helyszínen lesz lehetőség személyes konzultációra, illetve igénylésre is.
Amint korábban beszámoltunk róla, összességében nem igazán elégedettek a fuvarozók, mert a Széchenyi Útdíj Hitelprogram a meghirdetett 5,5 helyett 10 százalékos THM-mel kerül hozzájuk. Ráadásul a hitelbírálók szokatlanul kíváncsiak.
2013.09.21.

Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.