Posted on

Olajcsere olcsón, könnyedén

A magyar családok jelentős részénél olyan nagy esemény az autók szervizelése, hogy külön felkészülést igényel anyagilag. Mivel erősen ár érzékenyek az emberek, nem kis feladatot ró a költségvetésükre akár egy egyszerű olajcsere is. Van aki levágja a disznót, és kiméri, van aki elad valamit a családi aranyakból, de azért az utóbbi időkben kicsit javult a helyzet.

motorolaj csere

“Régen a Mitykóékná’ vettük az ótós bótba az olajt, az nagyon drága vót, de most már a kereszt’ megveszi a madaras teszkóba még a szűrőt is, aztán a Józsi lecseréli, oszt így ócsóbb.” – mondja egy nyugdíjas ismerősöm, én meg csak a fejemet csóválom.
– Miért nem rendelnek webáruházból? – kérdem, de csak néznek rám furcsán.
Az említett “madaras teszkóba”, de még a madártalanba is majd duplájába kerül az olaj, mint a jó helyről rendelt. Aki egy kis időt rászán a netes cégek kutatására számtalant találhat, már csak a kedvezőt kell kiválasztani. (A megbízható cégek kiválasztása külön történet, és az olaj valódiságának megállapítása is, de erre nem csak a weben kell figyelni.)
Én is szinte találomra böktem egy szimpatikusnak tűnőre, és rendeltem egy olajcsere szettet légszűrővel… Majd mivel semmi kifogásolnivalót nem találtam benne, még egyet. Azzal sem volt semmi probléma, így idén már egyszerre két autóhoz is meghozattam a cuccot. Viszont most – hogy egy régi kollégámat idézzem – szar csúszott a palacsintába. Nem kell semmi eget rengetőre gondolni! Rendben volt az olaj, jók az olajszűrők is, sőt, a légszűrőknek sincsen semmi problémája ránézésre, csak nem tudom mit kaptam a pénzemért, és ez rossz érzés. Addig nincs semmi gond, míg az ember a terméklistáról beválogatja a kosarába a cuccot. Eldöntheti milyen minőséget szeretne, de sokszor, sokaknál, a sok ismeretlen gyártó alkatrészeinél az ár számíthat. Én nem választom a legolcsóbbat, inkább kissé feljebb teszem a lécet. Bár mostanság már nem találkozom összerogyott papír légszűrőkkel, azért nem árt résen lenni, hiszen valamiért csak van az a háromszoros árkülönbség a legolcsóbb, és a legdrágább közt.

287981_motorolaj_csere

Mi itt a lényeg? Minél finomabb részecskéket szűrjön ki a levegőből, a lehető legtöbb levegőt engedje át és a várható üzemidőtartam alatt ne változzon a szerkezete. Mint említettem régebben találkoztam olyanokkal, amik összerogytak (ilyen sajnos nemrég az egyik olajszűrőm belsejében is előfordult, azóta azt a beszerzési forrást nem használom) vagy a peremükön lévő tömítés nem volt alkalmas a célja ellátására. Sajnos ilyen pollenszűrő került a múltkor a kezembe. Már behelyezéskor összefodrozódott a pereme, így a kialakuló kis réseken a pollen biztosan átjutott, ezért már nem érdemelte ki az eredeti nevét, maximum csak légyszűrőnek lett nevezhető.
Na, de térjünk vissza a rossz szájízű rendelésemre! Szóval egy szervizcsomagot rendeltem. A csomag részét képezte egy azonosíthatatlan fehér dobozba elhelyezett, azonosíthatatlan levegőszűrő. Gyors matematikai feladat megoldása után megállapítottam, hogy ez a valami nekem 2700 forintomba került. Magam elé helyezve a másik autóhoz való szettet – amibe a csomagküldő saját márkás szűrőjét rendeltem – nem nagyon láttam a különbséget. Ugyanaz a színű gumiszerű perem, a papíron ugyanolyan pár szám, ugyanaz a fehér doboz, csak egy árnyalatnyi különbség volt a két holmin a méretén kívül és ez az ára, mivel a saját márkás csak 1200-őt kóstált.
Mivel a laboratóriumom amiben a szűrőket szoktam vizsgálni éppen kölcsönbe lett adva a NASA-nak, így nem tudtam mélyebbre hatoló vizsgálatokat megejteni, így felmerült bennem a gyanú, hogy át lettem baszarintva.
2700-ért már majdnem Mann filtert veszek, de 1700-ért Championt teszek a kosaramba, azt meg ismerem, a kertben is terem mindig, isteni pörkölt van belőle. Viccet félretéve: ki választaná a kosarába az ismeretlen EU import terméket majdnem a maximális árért (ebbe a típusba 3000Ft) ha vehet ismert gyártótól? Azért beszereltem (ha már itt van), nem vettem észre, hogy bármivel rosszabb lenne vele az autó karakterisztikája (jelentsen ez bármit is) bár az 1200 forintossal sem észlelem semmi negatívumot.
Tehát egy a tanulság: Nem kell zsákba macsek csomagot venni, tessék összeválogatni, az sem drágább, se nem rosszabb ezek szerint. – írja a kaszni.blog.hu
A szerszámbolt kínálatában alkatrészeket nem, de az olajcseréhez szükséges összes szerszámot és kiegészítőt megtalálod a kenéstechnika-olajcsere menüpontban! Kellemes böngészést kívánunk!
Ha budaörsi szerszám kereskedésünk messze van neked, akkor rendelhetsz postai utánvéttel is, akár a rendelés másnapján a kezedben tarthatod a kiszemelt terméket.

Posted on

Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő/leszívó

Pneumatikus fáradtolaj gyűjtők/leszívók budaörsi üzletünkben raktárról. Mind a három típus gurulós kivitel. Műhelyedben egyszerűen mozgatható, nem foglal nagy helyet.

1.KÉP: HC-2097  Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő/leszívó mérőhengerrel
80 literes tartállyal
3db szonda: 2 műanyag (6 és 8mm), 1 fém (6mm)

Technikai adatok:
Vákuumhatás: 0-0,1MPA
Bemeneti nyomás: 8-10bar
Tartály kapacitás: 80 liter
Szivattyúzási hatás: 1,5-2 liter/perc
Ürítési nyomás: 1-2 bar
Olaj leeresztési hőmérséklet: 40-80°C
Mérőedény kapacitás: 10 liter
Gyűjtő tál kapacitás: 15 liter
Csomagolás: 2 doboz
Szállítási súly: 36 kg

 

2.KÉP: AODE065 (olajleszívó + leeresztő 65l)

tartály kapacitás: 65 liter
teljes szívás kapacitás: 42-45 liter
légnyomás vákuumhoz: 7-8 bar
légtelenítési idő: 120-150 másodperc

gyűjtő tölcsér átmérő: 400 mm
maximális magasság: 1850 mm
minimális magasság: 1150 mm
tömlő hossz: 2000 mm
maximális szívó nyomás: 1 bar
légbeömlő csatlakozó: 1/4″
súly: 32 kg

 

3.KÉP: AODE265 (olajleszívó + leeresztő, mérőhengerrel)

65 literes

A termék ára és további infók a “Tovább a szerszám webshopba” szövegre kattintva érhető el.


Tovább a szerszám webshopba, a termékhez...



Posted on

Fáradtolaj gyűjtők

1.KÉP: Fáradtolaj gyűjtő hordó nélkül (XH-ODT-F)

 

2. KÉP: Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő 60 literes tartállyal (XH-ODT)

fáradt olaj leeresztő
magasság és irány állítható
maximális légnyomás: 0,8 bar – 12 PSI
tartály űrtartalom: 60 liter
nettó súly: 23 kg

A termék ára és további infók a “Tovább a szerszám webshopba” szövegre kattintva érhető el.

 


Tovább a szerszám webshopba, a termékhez...



Posted on

Olajleengedő tál

1.KÉP: Olajleengedő tál kiöntő nyílással

AT2057 (8literes)
AT2058 (17 literes)

2.KÉP: Olajleengedő tál

ATS-4023C (24 literes)

A termék ára és további infók a “Tovább a szerszám webshopba” szövegre kattintva érhető el.

 


Tovább a szerszám webshopba, a termékhez...



Posted on

Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő

1.KÉP: Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő, 80 literes tartállyal (HC-2081)

Tartály kapacitás: 80 liter
Gyűjtőtál kapacitás: 15 liter
Ürítési nyomás: 1-2 bar
Bemeneti nyomás: 8-10 bar
Olaj leeresztési hőmérséklet: 40-80°C
Csomagolási méret: 470x440x940 mm
Szállítási súly: 19 kg

 

2.KÉP: Pneumatikus fáradtolaj gyűjtő, 90 literes tartállyal (AOD3090)

Tartály kapacitás: 90 liter
Gyűjtő tölcsér kapacitás: 4,8 liter
Gyűjtő tölcsér átmérő: 400 mm
Maximális magasság: 1850 mm
Minimális magasság: 1150 mm
Tömlő hossz: 2000 mm
Maximális szívó nyomás: 1 bar
Légbeömlő csatlakozó: 1/4″ gyors csatlakozó, 1/4″ NPT
Súly: 32 kg

A termék ára és további infók a “Tovább a szerszám webshopba” szövegre kattintva érhető el.


Tovább a szerszám webshopba, a termékhez...



Posted on

Szerszám webshop termékek kategóriánként

A Szerszám webshop termékek kategóriánként listázva és rendezve. A szerszámok budaörsi üzletünkben vannak raktáron. Érdeklődjön, rendeljen ezeken az elérhetőségeken:

szerszambolt@gmail.com | +36 (20) 667-1000

Jó árakért böngésszen az akciós termékek között! Aztán lássuk a termékkategóriákat: Akkutöltő, hidegindító – Általános – Sarokcsiszolók – Tárolók, tartók – Rezsianyag és fogyóeszköz.

szerszambolt-termekek-budaors

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Posted on

Szerszámbolt reklám csak felnőtteknek!

Szerszámbolt.com Szerszám üzlet Budaörs online webshop és személyes vásárlás itt! Alább a szerszám webshop termékek kategóriánként listázva és rendezve.

bedoglott-az-auto-szerelo-kellene

A szerszámok budaörsi üzletünkben vannak raktáron. Érdeklődhet és rendelhet is emailben vagy telefonon ezeken az elérhetőségeken: szerszambolt@gmail.com | +36 (20) 667-1000

no-szereli-az-autot-felmeztelenul

Jó árakért böngésszen az akciós termékek között! Aztán lássuk a termékkategóriákat: Akkutöltő és hidegindítóÁltalánosSarokcsiszolókTárolók és tartókRezsianyag és fogyóeszköz. A szerelő lányok is Szerszámbolt szerszámokkal dolgoznak!

gumiszerelo-muhely-centirgep

szerszam-raktar

Jó kis csajok mi, melyikkel dolgoznál együtt szívesen?

felmeztelen-csaj-a-muhelyben

pucer-no-az-autoszerelonel

meztelen-lanynak-vedobakancsa-van

hozd-a-gumit-edes-a-centirgephez