Posted on Hozzászólás most!

Félévenként új modellel jelentkezik a Skoda

2013-ban összesen 920 800 (2012: 939 200) gépkocsiját szállította ki világszerte ügyfeleinek. A vállalat 70 ezer autóját szállította ki a tavalyi év utolsó hónapjában, 5,8 százalékkal többet a korábbi, 2012. decemberi rekordhoz képest. Az elkövetkező évekre további növekedést irányoz elő, ennek érdekében 2016-ig átlagosan hathavonta jelenik meg egy-egy új vagy továbbfejlesztett modelljével.

– Számos új modelljének gyártáskezdete és a részben igen nehéz piaci körülmények ellenére a vállalat történetének értékesítési szempontból második legsikeresebb évét tudhatjuk magunk mögött – ez igazán kiváló eredmény – hangsúlyozta Winfried Vahland igazgatótanácsi elnöke. – 2013 minden eddiginél több új modellt hozva rekordévnek számított, amely során összesen nyolc új vagy teljes egészében átdolgozott modell bemutatkozása jelezte a márka erejét. A szárnyas nyíl szépen csillog, új autóink igen kedvező fogadtatásban részesültek. Vonzó termékpalettánk, bőséges megrendelés-állományunk és az európai piacokról érkező mind több biztató jel alapján bizakodva vágunk a 2014-es évnek.

lead_560w

2013-ban összesen nyolc új vagy teljes egészében átdolgozott modell bemutatója, tizenkét nemzetközi gyártáskezdet, a csehországi, illetve a kínai és orosz feltörekvő piaci gyártókapacitás bővítése, amihez egyes piacok válsága járult. – 2013 sűrű év volt – tette hozzá Vahland. Miután az első félévet leginkább a nehéz európai piaci helyzet, illetve a számos új modell gyártáskezdete, s az ebből adódó mérsékelt gyártókapacitás határozta meg, az év második felében már erőteljes növekedést produkált a Skoda. Immár teljes körűen rendelkezésre álló új modelljeivel szeptembertől hónapról-hónapra jelentősen bővült a márka értékesítése.

Kiváló fogadtatásban részesültek a márka új modelljei, mindenekelőtt az új Octavia. Decemberben már újból két számjegyű százalékos növekedést produkált Nyugat-Európában, 52,3 százalékkal múlva felül 2012 ugyanezen hónapját. Európában összesen 19,1 százalékkal több Octavia talált gazdára decemberben.

Nyugat-Európában lényegesen jobban teljesített 2013 folyamán a piac összességében visszaesést mutató egészénél, az itt kiszállított 369 600 jármű 3,1 százalékos pluszt jelent a 2012 évhez (358 400) viszonyítva. Decemberben már 17,8 százalékkal, 31 300 járműre (2012. december: 26 600) nőttek az eladások, miközben a márka nyugat-európai piaci részesedése a teljes évre 3,2 százalékra (2012: 3 százalék) adódott. Második legnagyobb piacán, Németországban 2013-ban 2,9 százalékkal, 136 400 (2012: 132 600) járműre növelte kiszállításait, piaci részesedése pedig 4,6 százalékra nőtt. A Skoda ezzel ismét megerősítette legerősebb importmárkaként kivívott pozícióját. Nagy-Britanniában a cseh gyártó 24 százalékkal 66 ezer (2012: 53 200) darabos új rekordra növelte kiszállításait. Plusz 40,7 százalékkal és 14 600 (2012: 10 400) eladott autójával szintén kétszámjegyű növekedést ért el a márka Dániában. Kedvezően alakultak az eladásai Spanyolországban (13 400 jármű; plusz 3 százalék), Olaszországban (12 100 darab; plusz 2,0 százalék), Norvégiában (6 800 gépkocsi; plusz 2,1 százalék) és Svédországban (12n300 jármű; plusz 1,4 százalék).

Kelet-Európában (Oroszországgal együtt) a Skoda 125 400 (2012: 137 100; mínusz 8,5 százalék) gépkocsiját adta át ügyfeleinek a tavalyi év során, négyszázalékos piaci részesedést érve el. Oroszországban, a harmadik legnagyobb piacán a gyártó 87 500 (2012: 99 100; mínusz 11,7 százalék) kiszállítást regisztrálhatott. Az új Octavia itt csupán a második félévben mutatkozott be, a Rapid Limousine pedig 2014 első felében érkezik majd. Erőteljes növekedést könyvelhetett el a márka 2013 folyamán Kazahsztánban, ahol a megelőző évinél (1900) 145,7 százalékkal több, azaz 4 700 vásárló döntött új Skoda mellett. Szintén bővülés jellemezte az értékesítését a balti államokban (Észtország, Lettország, Litvánia), ahol a márka 3,4 százalékkal, 4600 (2012: 4 500) járműre növelte kiszállításait 2013 folyamán. Szerbiában a 12,4 százalékkal 4200 (2012: 3 700) darabra növelte kiszállításait.

2013-ban ismét gyarapította átadott járműveinek számát Közép-Európában, mégpedig 2 százalékkal, 126 500 (2012: 124 000) darabra, 19,2 százalékra növelve itteni piaci részesedését. Decemberben összesen 11 300 (2012. december: 9900) gépkocsi átadásával 13,5 százalékkal alakultak magasabban a márka kiszállításai. Hazai piacán, Csehországban, 0,6 százalékkal több, 60 000 (2012: 59 700) járművét értékesítette 2013-ban, de a megelőző évit 6,6 százalékkal meghaladó, összesen 38 700 (2012: 36 300) kiszállításával Lengyelországban is megőrizte piacvezetői pozícióját. Magyarországon az elmúlt évben 7269 járművet szállított ki a cseh gyártó, 10,2 százalékkal többet, mint 2012-ben.

2013-ban ismét Kína bizonyult a vállalat legnagyobb piacának, ahol a cseh márka 227 000 (2012: 235 700; mínusz 3,7 százalék) gépkocsija talált gazdára. Az új Octavia itt csak 2014 elejétől szerepel a programban. Indiában 22 600 (2012: 34 300; mínusz 34,2 százalék) autóját szállította ki 2013-ban. Különösen sikeresnek bizonyult a márka 2013 folyamán Izraelben (14 400; plusz 11,7 százalék), Törökországban (12 800; plusz 23,2 százalék) és Algériában (9100, plusz 85,3 százalék).


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Vélemény, hozzászólás?