Posted on Hozzászólás most!

A 685 ezer autó 7,4 milliárd eurót ért a Škodának

A Škoda 7,4 milliárd euró forgalmat bonyolított a 2013-as gazdasági év első kilenc hónapja alatt. E jelentős beruházások jellemezte időszak során a Škoda működési eredménye 371 millió eurót tett ki, s az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,8 százalékkal bővült az épp lezárult harmadik negyedév során. Szeptember végéig a összesen 685 ezer autót szállított ki ügyfeleinek, havi összevetésben – s új szeptemberi rekordként – 3,3 százalékkal növelve eladásait.

– 2013 a modelloffenzia jegyében telt: összesen nyolc új vagy teljes egészében átdolgozott modellel jelentkeztünk – emelte ki Winfried Vahland, a márka igazgatótanácsának elnöke.

1_500x400

A vállalat értékesítését és forgalmát egyaránt a nehéz európai piaci körülmények, valamint az új termékek bevezetése és ehhez kapcsolódó viszonylag mérsékelt gyártási volumene befolyásolta. A sikeres gyártáskezdeteket követően szeptemberben ismét növekedésnek indultak a kiszállítások, az átadott 86 600 Škoda 3,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos hónapjának mennyiségét. A második félév kiszállításai a tervek szerint már felülmúlják az előző év második felének volumenét. E kedvező folyamat a Škoda 2013. harmadik negyedévi működési eredményében is megmutatkozik, amelynek 128 millió eurós értéke 8,8 százalékkal alakult magasabban az előző év ugyanezen negyedévénél.

– A nehéz piaci körülmények és a jelentős beruházások jellemezte időszak ellenére is kedvező, ötszázalékos szinten tudtuk tartani működési eredményünket – hangsúlyozta Winfried Krause, az igazgatótanács pénzügyért felelős tagja. – A következetes költségmenedzsmentnek köszönhetően továbbra is stabil pénzügyi alapokon tekinthetünk a jövőbe.A cseh autógyártó idei forgalma szeptember végéig 7,37 milliárd euróra esett, azaz 6,4 százalékkal kevesebbre, mint 2012 azonos időszakának 7,87 milliárd eurós értéke. A 371 millió euró működési eredmény 34,6 százalékkal marad el a tavalyi év első kilenc hónapjának 567 millió eurós mutatójától. A vállalat eszközberuházásai 458 millió eurót tettek ki, ami 12,8 százalékkal alakult a 2012. január-szeptember időszak 525 millió eurós volumene alatt.

2013.11.04.


Termék: Tovább a szerszám webshopba



Vélemény, hozzászólás?