Posted on Hozzászólás most!

A Bentley-nek is szállít a Tisza Automotive Kft.

Bentley_www.szerszambolt.comIdén tovább növeli a termelését és a létszámot a főleg műanyag autóalkatrészeket gyártó Tisza Automotive Kft. és az év második felében induló nagy projektek nyomán idén 30, jövőre további 10 százalékos árbevétel emelkedést tervez. A gyártott termékek árbevételének ötöde a Bentley-vel kötött üzletekből származik, ezt igyekeznek megtartani.

Befejeződtek vagy befejezéshez közeledtek a Suzuki új modelljével összefüggő nagy projektek előkészületei a tiszaújvárosi Tisza Automotive Kft.-nél. Az elmúlt időszakban folyamatosan növelték a létszámot, a mostani 280-ról az év végére 300-re emelkedik az a mutató, s várhatóan jövőre is lesz egy kis növekedés – közölte az autopro.hu-val Holló László ügyvezető igazgató.

Az árbevételre az év második felétől lesz jótékony hatással a több projekt, a Suzukin kívül a Halla Visteon, illetve más nagyvállalattal kapcsolatos üzletek vannak kilátásban. Az ügyvezető arra számít, hogy a tavalyi 2,9 milliárd forint után idén 4 milliárd lesz majd az árbevételi soron, s mivel a projektek erősen áthúzódnak 2014-re, abban az évben további mintegy 10 százalékkal nő ez a szám.

Kevéssé köztudott, hogy a vállalat a Bentley egyik aktív beszállítója. Ebben a kapcsolatban a fő termékük a kesztyűtartó. Olyannyira felfutott az üzlet, hogy jelenleg több mint 120 különböző alkatrészt szállítanak és ez 20 százalékot tesz ki az autóalkatrészek árbevételéből.

„Egykori anyacégünk szerszámokat akart eladni a prémium márkának, végül mi hoztuk össze az üzletet és egyúttal biztosítottuk, hogy alkatrészeket is hosszú távon tudunk gyártani. Nekünk egyebek mellett pont az az érték ebben, hogy jelentős mértékű szellemi munkát és értékes szerszámokat adunk el, miközben kihasználjuk a kézi munka nyújtotta költségelőnyöket is.” – fejtette ki az igazgató. A kft. évek óta szorosan együttműködik több szakcéggel, ez pedig segítette és most is segíti abban, hogy tartsa a magas színvonalat.

A válság alatt felgyülemlett kihasználatlan kapacitás hatását több racionalizációs lépéssel sikerült kezelni. Többet kellett foglalkozni a beruházási hitelek negatív hatásaival. Végül kétszer végezték el a hitel átstrukturálását, a második alkalommal már kifejezetten azért kellett ezt meglépni, mert a tulajdonos japán céggel dolgozó japán bank kiszállt az üzletből.

Bő két évvel ezelőtt a japán többségi tulajdonos, az ARRK Corporation – a megváltozott csoport stratégiával összhangban – úgy döntött, hogy értékesíti a magyarországi kft.-ben birtokolt üzletrészét. A folyamat zárásaként 2012 végére a menedzsment és a vele szorosan együttműködő hazai befektetői társaság vásárolta meg a céget. Az immár új néven (Tisza Automotive Kft.) működő vállalat tevékenysége fókuszában a műszaki műanyag termékek gyártása áll, továbbra is kiemelt fontosságúan kezelve az autóipari területet.

A válság természetesen a kft.-t is a működési költségek leszorítására sarkallta. Ezt egyrészt azzal érték el, hogy újratárgyalták a szerződéseket az alapanyagok beszállítóival. Sikerült felár nélküli, megfelelő fizetési határidőkben megállapodni. Másrészt az alkalmazottak munkaszerződéseinél kellően rugalmas formulákat és szerződéses módozatokat alkalmaztak, és teljesen kiszervezték a humán erő gazdálkodást, beleértve a toborzást és a bérszámfejtést is.